...szőkített nő ...

Nem emlékszem milyennek láttam magamat kislányként, amikor belenéztem a tükörbe. A fényképeket visszanézve, boldog gyermeknek tűnök, két copfba fonva a hajam, mosolygok vagy nevetek, elégedett vagyok. Nagy, kék, csodálkozó szemekkel nézek a világba. Mindent kipróbálni akaró, őszinte, korlátjait feszegető gyermek, akire igazából haragudni nem lehetett. Ahogyan halad az idő, és emlékeimbe kutatok, úgy torzít a tükör. Már nem mosolygok mindig, befelé forduló, hallgatag, válaszokat kereső  lánnyá értem, aki ha belenézett a tükörbe, csak egy szemüveges szürke kis egeret látott, akkor úgy érzem elromlott a tükör. Talán csak akkor láttam magam, amikor az elvarázsolt kastélyba belenéztem a „görbe” tükrökbe, ők láttatták, hogy milyen vagyok, hogy nem változtam, csak másként látok, annyira szerettem volna tartozni valahová, annyira szerettem volna, ha nem lógok ki a sorból. Megtettem mindent, hogy láthatatlanná váljak. Azt csináltam, amit elvártak és csak arra vártam, hogy valaki megrázzon és azt mondja: Elég!

Vártam és vártam és egyszer csak eltörött a tükröm ….és minden változni kezdett, a változás ami örök, a változás ami nem változik.

Ha most álmomba belenézek a tükörbe, látom magam,  külsőm és megjelenésem a földi, állok és szembe mosolygok, csillog a szemem és boldognak látszom. Szeretem ezt a képet.

Amikor ébren a tükör előtt állok, a szemem csillog, néha elfogadom magam és belemondom a tükrömbe: Ma is nagyon szép vagy.  Vannak boldogtalan reggelek, reményvesztett ébredések, át virrasztott éjszakák, amikor nem megy, a tükör újra görbe lesz. Ekkor jönnek a pozitív mondatok, másoktól, üzenetek. Szép vagy! Szép vagy! Szép vagy!

A héten nem mostam, nem volt kedvem, két napja megy a mosógép, fáradhatatlan, vidám és mindig új adagot követel. Mosogatás után, lerogytam a konyha asztal mellé, egy pohár vizet kortyolgatva, néztem a mosógépet, ahogyan dolgozik és cikáznak benne az egyre tisztább ruhák. És akkor eszembe jutott hogyan vásároltam meg őt tavaly karácsony előtt egy héttel.

A társadalomban az egy főre jutó elhasznált mosógépek statisztikáját pozitív irányba növelem, a második mosógépem halálakor mély gyászba kezdtem, és elmondtam, többször, hogy mért velem és miért most és amúgy is ez igazságtalan.

Bementem az első műszaki boltba ami a közelembe van. Nem néztem szét, eladót akartam, mert tudtam mit akarok.

-Mutassa meg melyik a leghosszabb garanciájú mosógép!

-Ez! – mutatott rá egy nem oly messze gubbasztó darabra – Négy év ….és ….-kezdte volna a betanult szöveget, de mivel az ára is elfogadható volt és négy év biztos üzemképesség, rögtön belé fojtottam a szót:

-Jó lesz, megveszem.

Ő azt hiszem azóta is gondolkozhat a jeleneten, hogy van  nő, akit nem kellett meggyőzni és nem kellett megmutatni mi és hogyan, nem nézett meg öt félét, jött, látott, és elvitte.

Az első találkozásnak végig volt valami furcsa pikantériája számomra, mind ha ismerném valahonnan, pedig tisztába voltam vele, hogy nem. Majd megkérdezte milyen ember az aki …született, ekkor világosodtam meg, bemondta a barátnőm születési dátumát. Furcsa, a kettőnk közötti összhang, ezért sokszor viccelünk azzal, hogy az élet fricskája, hogy mindketten nőnek születtünk, na de majd a következő életünkben ….

Nem maradtunk semmiben …ez szinte jó jel egy társkeresőnek, pár nap elteltével, csörgött a telefon, és csak annyit szeretett volna mondani, hogy majd még beszéljünk.
Mosolyogva letettem és tudtam, hogy a mondat annyit jelent. Viszlát!

A második alkalom egy nagyon értékes embert sodort mellém, rövid időre. Bár biztos voltam benne, hogy a találkozás célja nem a társkeresés, hanem valami szemlélet csere.

Így is történt. Ő a hatalmas szörnyeteg egosárkányú ember, akinek csodás képességei vannak, de tele félelemmel, a tudat rabságában. Még sokszor és sokféleképpen hal majd meg az egoja, ahhoz, hogy lelke vágya szerint tudjon majd élni.

Harmadik találkozás is ilyesmi volt, Ő az útkereső, a választ váró. Remélem tudtam segíteni és erőt adni, hogy azt tegye amit tennie kell.

Rengeteg emberrel leveleztem, hosszan vagy csak pár levél erejéig.  Néhány levélre nem válaszoltam eddig, amiket kaptam, mert egyszerűen van amivel nem tudok megbirkózni. Bevallom. (hmm …sokat fejlődtem azért az utóbbi időben én is)

Mindannyian üzenetet hordoztatok, mindannyian tükrök és tanítók voltatok.

Köszönöm.

 Szombat … Kerületi úszóverseny, nekem nem akaródzik menni, de Áron annyira lelkes, régen úszott már versenyen, mióta vizilabdáról szól minden nem volt versenyen. Látszik rajta, hogy akar, izgatott. Mint minden gyerekversenyen teljes káosz az uszodában, rengeteg kiabáló gyerek és türelmetlen szülő, kétségbe esett tanárok, edzők, akik próbálják felismeri a hozzájuk tartozó gyereket a hangyabolyban.
3.-4. osztályos fiúk versenye, a legerősebb mezőnyben 3. lett, összesítésben a tizedik, de látszik nem ezt várja, izgatott, hogy bekerüljön a váltóba, izgatott, hogy megvan-e az időeredmény. Igen-igen! Hurrá! Éljen! Tombol, lelkes és lelkesít. Két és fél év vizilabda igazi csapatjátékossá tette. Jó nézni őt, a sok egyéni sportoló között, másként gondolkodik, neki most jött el most mutasd meg!
Elindul a verseny, befutó lesz, végig üvölti, szurkolja, hajtja a többieket a rajtkő mellől és vére eljött az idő …beugrik és látszik, hogy mennyire akarja, mindent belead, a végére a 3. helyről elsőként érkezik. Teljesen elfáradva, de nagyon boldog. Büszke vagyok rá!
És mit csinálnak ezalatt a szülők? Kevesen szurkolnak igazán, beszélgetnek, vagy unottan ülnek, esetleg újságot olvasnak.
Én eközben teli torokból üvöltök, néhányan látva a lelkesedést az iskolánkból csatlakoznak hozzám. Ő a vízben én a parton tettem meg mindent.

 Múltak az órák, és már egy cseppet sem féltem, csak nagyon árvának éreztem magam. A szél bömbölt körülöttem, hogy majdnem megsüketültem. Eleinte azon törtem a fejem, hogy vajon össze vissza töröm-e magam, amikor megszűnik a ciklon és a földre érek, de lassanként megnyugodtam, hiszen egyenlőre nem történik semmi baj, ismerős arcok suhantak, keringtek a szél belsejében, egymásra néztünk mosolyogtunk és az örvény tovább lendített bennünket. Elhatároztam, hogy türelmesen kivárom, mit hoz a jövő. Zúgott a szél, hintáztatott, behunytam a szemem és hamarosan elaludtam.

Amikor elindult az utazás még nem értettem miért kell csomagolnom, bánatos voltam, a magam múló élete elől menekülve hatalmas poggyászt készítettem, tele keserűséggel, meggyőződéssel, tévhittel, torz képpel. Amikor elindultam még bizonytalan voltam, és cipekedtem, majd az első lépések után kinyitottam a szemem, lassan látni kezdtem és érezni. Éreztem a felesleg súlyát, de még nem tudtam elengedni. Kellett,  és tudtam mi kell mellé, hogy egyensúlyba kerülhessek. Nevetés, öröm, boldogság, bolondság, megérzés …egy -egy levél, üzenet, ígéret.

Ma újabb állomáson vagyok, az életemben utazom, nem akarok már elszökni, átélni vágyom, ezért el kell engednem ami eddig lehúzta a vállam.

Hatalmas, virágos, napfényes rét … egyedül a fényben, kinyitom a bőröndöt, cikázik benne minden amihez eddig ragaszkodtam, várok, türelemmel, még nem tudom kire, vagy mire, de tudom, most jó helyen vagyok és mindjárt megtörténik.

–         Mit hoztál?

–         …keserűség, félelem, boldogtalanság, magány …

–         Nem kell?

–         Nem … odaadom, ahol szükség van rájuk…ahol mindezekre szükség van a továbblépésre.

Bólint és szivárványként minden felesleg az égbe emelkedik.

      -Jól van, indulhatsz.

Akkor hatalmas ciklon kerekedett, szörnyen felbődült szél megrázta a földet, úgy hogy egyensúlyomat vesztve a fölre zuhantam, majd kétszer háromszor megfordított a tengelyem körül, majd lassan emelkedni kezdtem, mintha léggömb húzna fel a magasban. Az északi és a déli szél összeütközött, így a ciklon belseje nem állt, hanem még feljebb és feljebb emelt, egészen a tölcsér tetejéig. Ott aztán a forgószél megtartott, könnyen repített, akár egy tollpihét. A kezdeti káosz, billegés, forgás után, most úgy érzem, mintha valaki ringatna. Kíváncsian várom mi fog történni, hol rak le a forgószél, hol van az újabb állomás. De türelemre intenek. Várj. Csak légy türelmes és megtudod.

Az emberi nyavaják alapján legtöbbször, a gőgöt, a hiúságot, és a félelmet találod. Hiúságból nem merik elfogadni a szeretetet, mert nagy bátorság kell ahoz, hogy az ember fenntartás nélkül engedje magát szeretni, bátorság ez. A legtöbbjük nem tudja elfogadni a szeretetet, így képtelen tovább adni is, mert gyáva és hiú is, mert fél a bukástól. Mi történik akkor ha falakba ütközik és megmutatta saját arcát? Még inkább kiszolgáltatottabbá válik, amikor szeretete fogad el, kitárja szívét, beleengedi az éltető sugarat, odaadja magát a másiknak, legbensőbb titkát árulja …hogy szüksége van szeretettre, szüksége van az odafigyelésre és a gyöngédségre.

 A szobám szerelem sarkába ma reggel betettem egy szkarabeusz bogarat (természetesen egy dísz formájában).
-Dolgozz!
A kis bogár rémülten meredt rám, ezért kénytelen kelletlen hozzá kellett tennem:
-….kérlek …..

 Amikor az ember a dyses gyerekének végig olvasta a kötelező olvasmányt és leül vele olvasó naplót írni akkor első lépés, hogy imádkozik az Úrhoz végtelen türelemért, utánna a következőképpen diktál:

Dorka (szóköz) (diktálom betűnként) nagyK a n s a s b a n (szóköz) élt (vessző) (nagybetű) Amerikában (vessző) a (szóköz) préri -Mi az a préri? elmagyaráz- (szóköz) kellős (hosszú l és ő) (szóköz) közepén ……

Túl vagyunk öt fejezeten …. :) … az élet apró örömei …csodás …

Sok kritikát olvastam végig Aliceról, kerestem azt a pontot ahol, valamely kritikus kimondja miről is szól,  mi a lényeg benne, sajnos az igazi Heuréka élmény elmaradt. Tim Burton okosan összegyúrta a Alice két kalandját Csodaországban és Tükörországban, hozzátéve valami egyedit, ahogyan hihetőbbé válik, hogy ez a történet megtörténhet. Alice felnő, ifjú, csodaszép, roppant cinikus, éppen egy borzalmas kényszerházasság előtt áll, lázad és gyűlöl. Gyűlöli a környezete által vele szemben támasztott elvárásokat, legszívesebben elmenekülne a Viktória korabeli unalmas arisztokrácia elől. Csoda történik, furcsa lény jelenik meg, aki ismerős, de csak Ő látja, segít megmenekülni …hopp … és már  lent vagyunk egy titkos szobába, egy új világban, amely egyszerre borzongatóan sötét és izgalmasan bizarr, mindenféle csoda dolgok között, Alice hol nagy, hol kicsi, hol hisz, hol csodálkozik. Messiásként várták, hogy Csodaországban eluralkodott borzalmat legyőzi. Minden túlzott, minden sokkal meseszerűbb, mindent áthat a túlzott fantázia, amely már néhol rémiosztő.

Minden az, amit fent van, a föld felett, a tudatban, csak sokkal képtelenebb, sokkal nagyobban. Miért? Hiszen ez Alice tudatalattija, megmenekülni jött, megoldást keresni, annak ellenére, hogy ez a véletlen műve, önmaga félelmét megtalálva, erőt merítve felszínre kell hoznia. Ki az aki utat mutat neki? Ki lesz az akire hallgatni fog, akinek cselekedeteit lemásolja, hiszen az összes lény önmaga félelmének eltúlzott változatai, egy az aki mindenre képes itt: Ő a Kalapos, a bolond. A bolond önfeledten zsonglőrködik, állandó mosoly mögé rejtve a benne levő tudást, amelyet az égtől kapott, de a bolondnak  talán fogalma sincs erről, vagy legalábbis nem érdekli. A pillanat varázsának él, és nem törődik azzal, hogy minek mi a vége, élvezi a helyzetet amit elé sodort az élet, talán kiszolgáltatódik a véletlennek, minden válaszútnál azt választja amelyben a legjobban érzi magát. Ő a jó bolond, Isten bolondja, kontrolálatlan, tudattalan isteni megnyilvánulás, Isten másik arca. Ő gyermek amely tiszta és kíváncsi, felfedező, intuitív, kockázatot vállaló. Alice rájön, hogy figyelni, kell a Kalapos szavára, figyelni kell, hogyan viselkedik a váratlan helyzetekbe. A Kalapos egyszer mutatja meg negatív oldalát, beteges őrületbe süpped, szinte mániákussá válik, apró dührohamai felett nem tud uarlkodni, majd egy pillanat alatt, ahogyan kizökkent, úgy nyeri vissza szerepét. Alice megtanulja (végül) vállalni kell a kockázatot, ami nem az, hogy fejjel rohanjon a falnak.

A gonosz Hercegnő legyőzésével legyőzte saját félelmét, hogy képtelen legyőzni a kor elvárásait, hogy vállalhatja önmagát. Ő az, aki reggeli előtt, már hat lehetetlen dologra képes gondolni.

Ahogyan érkezett Csodaországba, oly hirtelenséggel a tudatban találja magát, ahol felvállalja, hogy más és másként lát, meg meri mondani az eddig belső feszültségeket okozó mondatokat, mosolyog, fittyet hány mindenkire, úgy tesz, ahogyan Isten jó bolondjának tennie kell.

A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.

-L. Carroll-