Tavaly nyáron egy mindent megváltoztató, gyönyörű hetet töltöttem Mesterkeresztapu táborába, aki tulajdonképpen ilyenkor önmagából kibújva, hajcsár szerepben tündököl, temérdek információt zúdítva tudásszomjas tanítványaira.
Az utolsó napok egyikén a végkimerüléshez közeli állapotban, fetrengtem az ágyamon, a barátnőm lelkesen készítette fel a testét egy kiránduláshoz, kullancs írtót kenegetett.
-Imádom ennek az illatát …imádom … nem tudom miért … emlékeztet valamire …-morfondíroztam csendesen.-Megvan! Egyiptom, balzsamozás!!!!-újongtam.-énénén akkor nem lehettem más, csakis Kleopáááátraaaaaa ……..-és éreztem ahogyan meglódul a fantáziám.
Hangos röhögés a másik féltől.
-Na jó, jó, de melyik???- kérdezte és láttam a szemén, hogy most meg akar fogni, mert a sok Kleopátra közül honnan tudhatnám melyik is lehettem.
-Melyik? Melyik? Természetesen az, amelyik dugott Antóniusszal. -vágtam ki magam.
Megvilágosodtam egy illat kapcsán. Igaz az is lehet, hogy a bennem nyuvó bolond került a tündöklő fény középpontjába.