Jó, rendben … évekkel ezelőtt megajánlotta a fül-orr-gégész a hóhér akasztást, de nemet mondtam, mert kicsiÉN képes meggyógyulni, akkor még nem tudtam, amit most tudok, hogy a beavatkozást lehet altatásban is kérni és utána tényleg jobb lesz.
Körülbelül egy éve kezdődött újra a probléma, hogy nem kapok az orromon levegőt. Először allergia tüneteit produkáltam, majd elkezdtem újra fulladni, amikor az összes allergén nyugovóra tért támadt Arcüreg Gyula, kitartóan ostromolt télen, többször ledöntve a lábamról. KicsiÉn hősiesen tűrte a levegőmentességet és többször hisztérikusan megállapította, hogy nem erre bolygóra küldte Isten élni, mert itt elengedhetetlen lételemünk az oxigén.
Egyre gyötrelmesebb levegő után kapkodó éjszakákat követően nappal is kínzott a KÓR.
A fül-orr-gégész kitartóan tömködött az orromba kokainos pálcikákat, ami egy darabig levegőt hozott az életemben, de pár nap múlva újra eldugult az orrom és kezdődött minden előröl. Aztán a kokain már nem hatott az orr nyálkahártyámra, viszont széles jókedvem kerekedett tőle.
Rászántam magam a kivizsgálásra. Krónikus arcüreg gyulladás valamiféle születési rendellenességgel, egy csillag alakú kinövéssel az orrsövényemen.
-… igaz az orrsövénye is ferde … de annyira nem vészes … -biztatott a doktor.
-Mit lehet tenni? – kérdezte a naiv kicsiÉN.
-Megoperálhatjuk!
Bólintottam, mert akkor már eljött az a pillanat, hogy bármire képes lettem volna, hogy levegőhöz juthassak.
-…helyi érzéstelenítésben …
-… na nem, nekem jár az altatás – ezt sikerült olyan meggyőzően mondanom, hogy vitának nem volt helye, csak rábólintott.
Műtét előtt egy héttel hihetetlen csoda történt.
Meggyógyultam.
Panasz mentes. Orron kissé erőltetve kapok levegőt. Ez csak egyre jobb lehet, gondoltam.
Uram Isten most mi lesz? Elaltatnak és nem találnak semmit? Teljes aggodalommal teltek a napjaim. Naponta többször ellenőriztem az állapotomat, hogyan és miként javul. Lassan, de biztosan egyre jobb lett, míg én természetesen halálra aggódtam magamat a felesleges műtét miatt.
Hétfőn csomagmentesen bevonultam a munkahelyemre, mert már jó előre megbeszéltem, hogy csak elvileg fekszem be műtét előtt egy nappal, gyakorlatilag a papírmunka elvégzése után hazajövök és csak a műtét reggelén költözöm be.
Így is lett.
Hétfőn háromszor vettek vért, mert valamit mindig elfelejtettek. A végén kicsiÉn nyugtatta a nővért, hogy mi „álomtündérek” azt mondjuk, hogy akit kétszer szúrunk, az letudja a műtéti szövődményt. Na ugye … engem háromszor.
-EKG? – kérdezte a doktor.
-Nincs. – feleltem magabiztosan, mert kicsiÉN tudta, hogy a szíve tökéletesen működik.
-Na, akkor az is kell … mert mi van ha lábon kihordott egy hátsófali infarktust???
Nem vitatkoztam. Az épület alagsorában, minden tudásomat összeszedve az EKG laborban produkáltam egy negatív eredményt.
Hazajöttem.
Másnap reggel pontosan megérkeztem a kórházba és elfoglaltam a rezidenciámat.
Addig nyugodt és félelem mentes voltam, erre vártam, mióta, jobb lesz utána. A nővér egy kis gyógyszert adott át és a következőket mondta:
-Imádkozom érted!
Teljes pánikba estem.
Az előkészítő tablettával sokáig szemeztem, hogy bevegyem, vagy ne, mit vált ki majd belőle. Úgy döntöttem elég lesz egy fél tabletta is … és tényleg, kiütött. Elaludtam. Arra ébredtem, hogy a műtős fiú kelteget, hogy itt az idő, most betolna az ágyammal együtt a műtőbe.
-Engem ne! – kértem, nem akarom, hogy mint egy véres kardot végig vonszoljon a munkahelyemen. Felálltam és akkor valami láthatatlan erő bekapcsolta a szobaforgatót. Megadtam magam. Lefeküdtem. Filmszakadás. Arra emlékszem, hogy újra a szobámba vagyok és a kolléganőm simogatja a kezem és kelteget. Aznap többen próbáltak velem beszélgetni, de nem ment, átaludtam a napot és nem zavart az orromban a tampon sem, hogy a szemem ettől folyamatosan könnyezik, bedagadt, hogy egy óriási parittya szerű védőkötésben díszelgek.
-Nem baj .. holnap kiveszik.
A frászt! Még a másnapot is így éltem meg. Akkor már zavart. Belenéztem a tükörbe és borzalmasan eltorzult arcom ijed szemei meredtek rám. Szobafogságra ítéltem magam, nehogy valaki meglásson.
Harmadnapon csoda történt. Megszabadultam a tampontól a kötéstől.
-Jaj de jó jaj de jó kapok levegőt ! – örvendeztem az első légvételkor.
-Azt Istenért még ne használja! – kérlelt a doktor, majd elmagyarázta, hogy ma még ne és csak kíméletesen, majd holnap.
Felvirradt a péntek, a remény hogy haza jöhetek, mert eseménymentesen telt e csütörtököm. Reggel még egy lesből támadó orrmelléküreg átmosás következett. Pedig ezt nekem senki nem mondta, már a műszer látványától is kétsége estem. De túléltem.
Most itthon vagyok, pihenő üzemmódban.
Mondtam hogy tamponos ormanyod lesz de nem hittel nekem..az orvosok kotschogok..hazudnak mint a vizfolyas..