Sokszor aggódom azon, hogy nem álmodom és csodálom azokat, akik álmodnak
és sokszor aggódom azon, hogy végre álmodtam és kétségbe esve
gondolkozom álmom jelentőségén. Ilyen vagyok én, egy ember.
Az éjjel álmodtam.
Ünnepi készülődés, a forgatagban egy kis szoba nyújtott menedéket.
Keresztanya a a tükör előtt már majdnem kész, az Ő nagy napja lesz, a
rettegett de mégis mindig várt pillanat ez. Hosszú, természetesen göndör
hajába különleges csatot tűz, majd hátrafordul és mosolyogva azt mondja
nekem Mirjam. Hirtelen elmosódott minden és újabb kép, hirtelen
menekülni akarok álmomból, mert nem lehet, hogy egy éjjel két álmom is
legyen, de rabul ejtenek a színes képek és figyelem a jelenetet, a
vágyott kert a vágyott ház körül, gyerekek nevetve levelet sepregetnek a
fű közül vesszőseprűvel. Kilépek az ajtón, a férfi megfordul, rám néz
és azt mondja: Mirjam.
Nem tudom miért de mennem kell, ki, az
utcára, hallom ahogy a kertben nevetnek, mosolygok, boldog vagyok.
Ismeretlen férfi jön, felém fordul és azt kérdezi: Mi a tarot?
Az életem! – feleltem.
Eltűnt a férfi az álmommal együtt.
Több mint egy órát üldögéltem a sötétben, a bennem hullámzó érzelmek
miatt elhasználódtam, ugyanakkor nyugalmat és elégedettséget éreztem.
-Köszönöm, hogy eljöttetek ma. – gondoltam, és becsuktam a szemem és elvesztem újra a sötét álommentes alvásban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: