“…Nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy
nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom
és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom,
töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is igy
akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne
siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy
együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell
egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a
világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz.
Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük
kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan
nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem
lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk…
Úszom a vizben: a
múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi
könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák
tükörképe. Kagylók a nyakadról. A viz csillogása szived csillogása. A
szél hártyája a vizen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a viz, mint a bőr.
Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vizben, viz felett,
a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben.
Szerelmünk itt jár, itt kisért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a
hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám
szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett
tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk
egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a
házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a
napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de
maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva,szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is igy akarod.
Ha van még idő…”
Latinovits levele Ruttkai Évához …
gyönyörű!