Amikor kinyitottam az ajtót, felsóhajtottam: Itthon! Milyen jó, amikor a
megszokott illat és a meleg újra megérint. Kabátban, cipőben, a táskám
az ajtóban ledobva, lerogytam az ágyra, majd elnyúltam és a plafont
kezdtem el bámulni.
-Fáradt vagyok, hihetetlenül megfáradtam …
-Kifáradtál magadtól …ahhoz, hogy segítsek rajtad, szükségem van
arra, hogy önmagadon akarj segíteni, önmagad szeretetére, a jó
szándékodra és hihetetlen élni akarásodra. Arra, hogy újra mosolyogj,
nevess … emlékszel arra amikor szívből, igazán bolond vagy?
-Már nem ….
-Emlékezz! Ne félj válaszokat keresni. Ne félj attól, hogy mindent
tudni akarsz. Ilyenkor önfeledt boldog vagy. Sosem fáradt. Ne félj, hogy
fájni fog és nem igaz, hogy csak a nagy fájdalmak elviselhetetlenek.
Amit nem lehet elbírni azok a kicsik, nem is fájdalmak ezek, külön nem
lehet érezni, csak együtt az egészet.