Nem tudom mikor és hogyan jött az ötlet, hogy utazzunk! Nem tudom hogyan valósult meg, de egyszer csak Egyiptomban lettünk, két nő arab földön merész vállalkozás. Csillagok és a kártya szerint sem mindennapi utazás, már Kairó repterén sejtette, hogy a jóslat valósággá válik. Megérkeztünk egy első pillanatban roppant kedves, ám merőben életunt egyiptomi fiatalember várt ránk, aki bizonyosan valaha hosszútávfutó lehetett, mert bemutatkozást követően rajtolt és utolérhetetlennek bizonyult, esélyt sem adva arra, hogy elmondjuk a mi csomagjaink a tranzitban várják, hogy kikérje, hiszen másnap már a tengerparton kell lennünk és Ferihegyen így gondolták a legegyszerűebbnek, hogy a csomagjainkhoz hozzájussunk aznap este. Megállt, beértük Ramit, aki azt hiszem helyszínen kapott a ténytől egy kisebb agyér görcsöt és feleszmélve, megszerezte a csomagokat és adta tudtunkra, hogy cseppet sem kedvel. Bevallom én sem Őt. Péntek este volt, ez ott a szombatnak megfelelő kellőképpen leeresztő napnak felel meg, a 22 milliós város összes lakója gyalog vagy autóba ülve elárasztotta az utakat, így lassan araszolva a dugóban ülve közelítettük meg a szállodát, MI a csoport, mert közben az is kiderült, hogy ketten érkeztünk Egyiptom meghódítására. Gyors bejelentkezés után bátran pénzt váltani indultunk a kairói éjszakában, ahol sikeresen jártunk, azt leszámítva, hogy a szállodától 20 méterre egy tömegverekedésbe keveredtünk, ahol a helyi vagányok csaptak össze, amint megláttak minket a tömeg kettévált és sűrű elnézést kértek, míg keresztül haladtunk, majd folytatták tovább. Bátran még betértünk másnapra vizet venni egy helyi közértnek mondott kis lukba, majd úgy gondolva mára elég az izgalom vacsoráztunk , kávéztunk úgy este 10 körül és éjfél után hulla fáradtan ágyba kerültünk. Másnap reggel az étteremben megállapítottam, hogy az a mondás egyáltalán nem helytálló, miszerint annyian vannak, mint az oroszok, sokkal inkább helyes az, hogy annyian vannak, mint a kínaiak. Ellepte a reggeli helyszínét a kínai nép és erőszakosan élelmet szereztek, pedig volt bőven mindenből. Sok apró fekete hajú, húzott ember vett körül, vagy lökött fel. Azóta is hálás vagyok annak a helybéli pincérnek, aki a szememben a rémületet látva felajánlotta, hogy akár kint a kertben is elfogyaszthatjuk a reggelinket. Fél nyolc körül teljes menetfelszerelésben a portán vártuk, hogy elinduljon az aznap. Rögvest a piramisokhoz vittel minket, ahol rövid történelem óra után meghódítottuk a piramis belsejét. Azóta is hősnek érzem magam, én a bezártság fóbiás, néhol négykézláb mászva felfelé egy levegőtlen alagútban, néhol a szembe jövőkkel megküzdve eljutottam a piramis belsejébe, ahol okosan senkinek semmit nem kértem, egyszerűen egy belső monológot mormolva álldogáltam meghatódva és nem akartam elhinni, hogy itt vagyok. – Kedves ismerőseim ne nyugodjatok meg, én ugyan nem kértem nektek semmit és nem imádkoztam senkiért, viszont Krisztina igen. – Kötelező fényképek következtek a piramisokkal, Szfinx-vel, közben a történelem óra folytatódott . Parfüm múzeum, papirusz gyár után az egyiptomi múzeum következett, ami lenyűgöző és csodálatos, nem tudom melyik az elgondolkodtatóbb az a fejlettség ahogyan ők éltek, a hitük vagy a maradandóság, amit birodalom 3000 éve igazol. Éhesek, voltunk, szomjasak, fáradtak és türelmetlenek a végére. Indultunk a reptérre, ahol bő egy óránk volt összeszedni magunkat és megtalálni a világ 3. legnagyobb repterén a helyes kaput. Önmagunkat is meglepve sikerült mindenhova odaérni és még a dohányzó helységben tartózkodó, szürke szmogba burkolózott konzervatív arab férfiakat is sikerült akár egy két percre meghökkenteni jelenlétünkkel, akik nem hitték el, hogy két nő leül közéjük kávéznak, csacsognak és női cigarettára gyújtanak, majd mintha mi sem történt volna magukra hagyják őket.
Sharmban várt minket Maxim, Rami teljes ellentéte, a bőbeszédű, roppant vicces fiatalember, aki egy kakukktojás az egyiptomi társadalomban, mert bőre is fehérebb az átlagnál, vörös hajú, göndör. Valószínűleg szerelem gyerek lehet … vagy nem. 15 perces autó út alatt beszámolt mindenről amit tudnunk kell becsekkolva a szállodába magunkra hagyott minket. A szobánk a szálloda arab negyedében a konyhai dolgozók szobái között volt elrejtve, a 308-as lakosztály, ami első pillantásra a sírógörcsöt váltotta ki belőlünk, tiszta falak között kopott bútorok, egy lestrapált hűtő, amint Shrek matricák díszelegtek. A fürdő okozta a következő sokkhatást. A zuhanynál megállapítottuk, hogy ez csak papuccsal működik, a wc valahol hátul folydogál és a Nílushoz hasonló folyó csordogált végig a fürdőszoba padlóján. Ami volt: egy joghurtos Fa szappan és egy hajszárítónak mondott őskövület. Nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk, de talán a hangulatunkhoz az első illet talán jobban. Ebben a pillanatban érkezett meg a szoba úr, aki nagyon büszkén jelentette be, hogy ez a csodálatos tisztaság az ő műve és egy hétig takarít majd nálunk. Szavai kétségeket keltettek háborgó lelkünkbe, nem hozta a várva várt megnyugvást. Nincs mit tenni meg kell látnunk a szépet ebben a szobában, mondtam és gyorsan elindultunk vacsorázni. A szálloda portáján egy kézzel gyorsan az üres lapra felfirkantott térképet kaptunk, ami alapján kisebb fejtörés által megtaláltunk a vacsora helyszínét a kertben, ahol egy vendéget próbálták szórakoztatni egy beduin esttel. Utunk a teve mellett vezetett, megpróbáltak meggyőzni minket, hogy rögvest próbáljuk ki, de mi menekültünk , vacsorázunk és utána jó lesz. Pincérünk aznap estére és még utánna 6 napig Pál lett. Bemutatkozott, de megjegyezhetetlen arab neve helyett mi a keresztségben a Pál nevet adtuk, hiszen termete, tartása, külleme Jávor Pált idézte számunkra. Rendeltünk 2 Fantát, ami Pálban lenyomatot hagyott, harmadik estére már csak közölte, hogy hozza a 2 Fantát, esélyünk sem volt mást inni. Bevallom, magam annyira nem rajongok ezért az üdítőért sem. Pál olthatatlannak tűnő vonzalmat érzett Krisztina iránt, aki nem viszonozta ezt kellő mértékkel így Pál azt hiszem az ötödik nap végére feladta a küzdelmet és leginkább egy csalódott szerelmes pszichopatának tűnt és úgy is viselkedett . Már csak nézett nem töltött minden korty után nem kaptunk pótszalvétát, semmi különösebb kegyben nem részesültünk a kiszolgálást illetően. Én és Pál ezt kudarcnak éltük meg , míg Krisztina győzelemnek minősítette.
