Ma ünnepelt egy iskola, gimnazisták … tizenévesek, ma tarot olvasni voltam hivatalos közéjük. Furcsa érzés volt végig menni a folyosón kezemben egy doboz mentolos cigarettával, hogy nem fogok lebukni, hogy nekem szabad! Eszembe jutott az első emeleti leány mosdó, az Omega együttest lepipáló füstfelhő, ami minden szünetben újra és újra gomolygott, addig amíg a rendszeres lebukások miatt, át nem települtünk az iskolával szemközti tízemeletes esőfogója alá.
Ebben az iskolában is mindenki szerelmes vagy szerelmes akart lenni, ahogyan egykoron mi is. Mindenki a jobb eredmény reményével erőteljes mellbedobással kezdte az évet. Reménykedő, csillogó szempárok. Volt itt minden, színész, énekes, tengerbiológus, önjelölt híresség, leendő családanya, sportoló, kutató, tervező. Rózsaszín csoda álmok. Önmagukat kersők, önmagukról lemondók, súlyos énképzavarosak. Alfák és királylányok, feketék, fehérek, szürkék és színesek. Mind emlékeztetett valakire egykoron az én gimnáziumomból. Eszembe jutottak a nevetések, a görcsök, a bulik, az ellógott testnevelés órák, a tréfák, a rettegett és imádott tanárok, minden amire már olyan régen emlékeztem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: