...szőkített nő ...

 Tükre-fátyola a Tavasznak,
Szórja gyöngyeit az Idő,
Köd világol a vizeinken,
Porba csepeg az eső.

Őszi éjben a bizonyosság,
Sárga szőnyege falevél.
Könnye csordogál a fenyőnek,
Zsákban kuporog a Tél.

 KicsiÉN érzelmi libikókára került. Ma vettem észre, hogy mélységeket és magasságokat élek meg percek alatt. Nagyon nehéz ez nekem és természetesen környezetemnek, hiszen kifinomodott igazságérzettel, kinyilatkoztatásokkal, haraggal, dühvel és széles jókedvvel párosul cinizmusom, jópofaságom és tündérkirálylány létem. 

Amire foghatom:

– csütörtöki telihold

-tomboló hormonok

-uralhatatlan nőiességem

-környezetem

-a csapra, amiből nem folyik forró húsleves.

Amire nem befolyásolja ezt, természetesen kicsiÉN.

 A kendő mintájának eredeti neve: South Bay  Shawlette, engem mégis inkább az élet virágára emlékeztet. Szeretem ezt a kendőt, mert az egyiptomi tenger parton készült, napfény és tenger illatú, Ibrahim mosolyú és nem utolsó sorban fellelhető rajta egy két tengerparti homokszem, mert a gombolyag gyakran landolt a homokba, csak azért, hogy bosszantson.

A szállodában főleg angolok laktak rajtunk kívül, Ők
csapatban érkeztek több család, több korosztály együtt nyaralt, rendszerint a
szálloda medencéje körül lézengtek és felettébb hangosak voltak, mert valami
rossz szokás miatt, sosem a mellette ülővel beszélt, hanem a legtávolabbi
barátjával, üvöltve közölte, a meccs eredményét, a legfrissebb sztárhíreket,
vagy esetleg, hogy chipset vagy hamburgert kér. Szép nagyra nőtt angolok voltak,
de nem is csoda mindig ettek valamit. Még néhány skandináv pihent megérdemelten
és próbálta magába szívni a meleget, Ők rendszerint naphosszat feküdtek csak
élvezték a meleget. Megértem nekik ebből kevés jut. Csendesek voltak, olvastak,
aludtak, dohányoztak, sokat, nagyon sokat.

A szállóvendégek közül személyes kedvencem egy skandináv
párocska volt, aki szemmel láthatóan friss ismeretség után dönthettek a közös,
most ez összehoz majd minket vagy szétválaszt nyaralás mellett. Apa
másodvirágzású volt és lelkes, láthatóan hős szerelmes. Anya kevésbé lelkes,
sokkal fiatalabb asszony Apánál, viszont egy igazi jelenség esténként, nappal a
parton sosem sikerült megismernem, átlag nő, átlag fürdőruhában, viszont a
lelkesen udvarló Apa, aki úrnője minden óhaját 10 másodpercen belül
teljesítette, jelenség volt a parton és vonzotta a tekintetet, hogyan helyezi
magát másodvonalba szerelme kedvéért. Anya minden este a vacsorához koktél
ruhát vagy kisestélyit öltött, haja gondosan szárítva, fésülve lobogott utána.  A ruha, haj, smink is elhanyagolható tény ahhoz
képest, hogy minden ruhához másik szigorúan 10 centi feletti magas sarkút
viselt. Én csodálattal néztem, mivel nyaralásra mindig minimál csomaggal
érkezem, praktikusan csomagolva, hogy ne kelljen annyit cipekedni, így Egyiptomba
például csak egy cipőben, a magyarországi ősz miatt érkeztem, a táskámban egy
strand papucs és egy utcai papucs lapult. Anya ehhez képest valószínűleg egy bőröndöt
csak a cipőivel tömött meg. A bárban eltöltött első este alkalmával sikerült
megismerkednünk velük. Eleinte irigykedve néztem, ahogy órákon át simogatva,
majd lágyan masszírozva van Anya lába Apa által, akinek lehetett egy bizonyos
lábfej imádata, mert ezt a műveletet nap-nap után végezte. Kérdeztem is
Keresztanyámat, hogy ha csendesen leülnék az asztalukhoz és észrevétlen
odadugnám a lábam, hogy élvezhessem a masszázs nyújtotta örömet észrevenné-e
Apa. De KeriAnya szigorúan csak annyit mondott, hogy : IGEN!  Maradtam a fenekemen és csodálattal figyeltem
tovább. Pár este elteltével még mindig hasonló érzéseim voltak, csak mélyebben,
akkor már őszintén irigyeltem, a jéghideg szépséget a masszázsért. Akkor
megkérdeztem újra Tündérkeresztanyut, hogy szerinte, ha csak egyszerűen leülnék
hozzájuk és engedélyt kérnék rá, hogy ha már engem nem masszíroz ez az áldott
jó ember, akkor csak nézhessem? Szigorú nem volt a válasz megint én pedig csak
sóhajtoztam, irigykedtem, álmodoztam tovább.

Pedig megérdemeltünk volna egy masszázst mivel első este Apa
odalépett az asztalunkhoz és megkérdezte mennyire vagyunk jártasak a zenében,
meg tudnánk-e mondani, hogy kik énekelték azt a számot, hogy : Cheri Cheri Lady
… Apa nem dalolt, pedig már nem volt szomjas.

Mi egymásra néztünk és egyszerre mondtuk a helyes választ: Modern
Talking ! – akik bár a nyolcvanas években hódítottak és törték össze a kelet
európai női szíveket, nem tudnak megöregedni és kikopni, mert hazaérve az első
óriás plakát, amit megláttam, azt hirdette Modern Talking koncert lesz a Syma
csarnokban 2012. január 6-án.

 Áron szerint nem sapka, hanem elefánt ormány :

Pedig ez egy rendes manósapka:

Általában az első kérdés a nyaralással kapcsolatban, hogy volt e valami kalandom?  Második : ugye mennyire levakarhatatlanok az arab pasik? Harmadik: ….és senki nem akart megvenni néhány tevéért benneteket? Sajnos nem, Pálunkkal lehetett volna teve kontra Krisztina ügyben egyezkedni, de figyelembe vettem, hogy ez ellenkezne barátnőm akaratával. Így haza hozta Őt is az Egypt Air. Készséggel válaszolok ezekre a kérdésekre és szomorúan hozzáteszem: sajnos!

Pedig amikor elindultam egyetlen egy jó tanács jött pluszba az érezzétek jól magatokat mellé, miszerint : Vigyázz, nehogy egy buckalakó becsábítson a barlangjában. Pedig de szép is lenne, ha teveszar briketten sütném a kenyeret nappal, éjjel pedig a teveszar tüzelésű kandalló mellett horgolhatnék vagy köthetnék és mellettem lévő Buckák Ura felolvasna hangosan a  Koránból, csak nekem. Milyen szép is lenne …

Azt hiszem eljött a pillanat, hogy beszéljek Ibrahimról, aki a hotel  középvezetője, az éttermi részlegért felelős 53 éves fiatalember, aki már az elején feltűnt, mindig gondosan vasalt halványsárga ingben volt, barna nadrággal, hozzá illő nyakkendővel,  szigorúan járkált, ritkán mosolygott csak fiaira (pincér gyerekek), annál gyakrabban utasította Őket, szűkszavúan, lényegre törően beszélgetett a vendégekkel. Az első két napban szinte semmiféle kommunikáció nem zajlott köztünk, azt hiszem észre sem vette, hogy létezünk, hiszen el volt foglalva, jött ment, intézkedett. Velünk étkezés szempontjából igazán semmi gond nem volt, megettük, amit kiszedtünk, elégedettek voltunk, Fantánk is volt bőven, szalvétával sem volt gond, hiszen külön kaptunk a desszerthez is mindig.  Így először második nap kerültünk kapcsolatban, amikor a vacsora utáni rituálénkat kezdtük meg a bár teraszán, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az egyiptomi üdülőfalura, a szikla tetejéről csodálhattuk az éppen aludni térő hajókat. Rendszerint ugyanannál az asztalnál ültünk, de nem is tehettünk mást, mert úgy tűnt foglalt helyek vannak, az ismeretlen ismerősök, a hotel többi lakója ragaszkodott a jól bevált vacsora utáni ejtőzéshez, ugyanazon helyen. Rendszerint horgoltam és ez volt az összekötő kapocs Ibrahim és köztünk. Megállt elmosolyodott, és mondta, hogy emlékeztetem a nővérére, akivel együtt él, Ő is mindig horgol. ekkor megtudtuk Ibrahim nővérének 20 gyereke van, akiket 22 év alatt hozott a világra, úgy, hogy egy évben volt, hogy kétszer is szült. Bele se merek gondolni, hány lepényt süt meg vacsorára és mennyire unhatja már a születésnapozást, hiszen minden hónapban legalább kettőnek kell lennie. Ibrahimban volt valami megfoghatatlan kedvesség, odafigyelés, erős tartás. Mint kiderült tartottak is tőle „fiai”, hiszen amikor megjelent befejeződtek a cicázások az idegen fruskákkal, nem volt beszélgetés csak a legszükségesebb. Krisztinának egy kávéfőzés alkalmával öntötte ki a szívét az egyik, Füligmosoly, aki akkor mélyen meg volt sértve, mert a főnök letolta, hogy sokat beszél és nagyon közvetlen a vendégekkel, pedig Ő csak dolgozik. A fiúk mind nagyon fiatalok voltak és mind egyformák. Szerintem csak azok kerülhettek ide, akiknek jól állt a csípőnadrág és a több számmal nagyobb cipő. Ez általános jelenség az arab férfiak között, hogy legalább három vagy négy számmal nagyobb cipőt húztak a lábukra, ez alól kivétel az Asszuán mellől származó Ibrahim. Próbáltam megtalálni az okot, hogy miért jó ez nekik, de egy hét alatt nem jöttem rá, lehet csupán annyi, ez nem tör sehol az első perctől. Szent meggyőződésem, hogy az egyik pincérfiú valamely Fáraó egyenes ági leszármazottja lehet, mert szikár, egyenes tartású fiú, ápolt, arcán olyan nyugodtság és elégedettség tükröződött mindig, mint az Egyiptomi Múzeumban látott Fáraó szobrokon. Szép szabályos arca van, kimért, soha nem mosolyog ok nélkül, az ok mindig egy szőke lány volt. Szerintem Ő az arab metrtoszexuális férfiak egyik nagykövete lehet.  A másik nagy jelentőséggel bíró fiú, akit csak a nyikorgós cipősnek hívtunk, mert egyszerűen nyikorgott a cipője. Borzalmas idegesítő módon, Őt látszólag nem zavarta, de az biztos, hogy osonkodni nem tud, mert rögvest lebuktatja a cipője.

A teraszon mindig ugyanazt fogyasztottuk, mégpedig, egy-egy kávé és utána kóla. Én természetesen diétás változatban, nem az alakom miatt, hanem mert szeretem az aszpartám ízét. Eleinte volt, hibajelenség  bennük, hogy miért iszunk este nyolc és kilenc között kávét és az, hogy az íze miatt nem volt elég indok. Aztán megszokták és egyre jobb kávét főztek, mert az első a borzalmas kategóriába volt sorolható. A legjobb akkor volt mikor maga Ibrahim főzte a kávénkat, dupla tejhabbal szolgálta fel. Annak ellenére, hogy mindig ugyanazt rendeltük, mindig más összeg szerepelt a számlán eleinte, de mivel rendszerint zárásig maradtunk beálltunk egy összegre, ez biztosan a valós ár lehetett hiszen Ibrahim vigyázó szeme felügyelte ezen időben a fiait.

A strandolásban az a jó, hogy szinte megunhatatlan. Hiszen
ki ne szeretne csak lenni és fényben fürdőzni? Bár valljuk be délutánra már
nyom a napozó ágy, húzódik a bőr, már elolvastad, amit akartál és már teljesen
kialudtad magad. Ekkor jön el az a pont, amikor hogy elüsd, még  az elkövetkező három – négy órát elkezded
figyelni a körülötted levőket. Ki mit beszél, mit eszik, és a számomra
legizgalmasabb, amikor megpróbálom kitalálni ki, mit olvas. Ez csak külföldön
izgalmas, hiszen egy átlag nyári napon, a strandon észrevétlen olvasod le a
könyv címét 20 méteres körzetedben.  Az
egyiptomi tengerparton olvasott könyvek a következők voltak: Galaxis-útikalauz
stopposoknak, Utazás a föld középpontja felé, A főnök, egy vámpíros könyv, amit
képtelen voltam megfejteni. Krisztina a hihetetlen sebességgel olvasó, első nap
kiolvasta Coelhotól az Alef című könyvet, ekkor kötelességemnek éreztem, hogy
figyelmeztessem, hogy jó pár nap van még hátra, csak óvatosan, hiszen 3 könyvet
hozott magával. Én a parton horgoltam vagy olvastam Surik történetét, majd az olvasottakat
részletesen megosztottam a napágyon békésen heverésző barátnőmmel, nem tudom Ő
mennyire élvezte ezt, de nekem van egy olyan kényszerem, hogy megmutassam, hogy
engem mi érdekel, mi fog meg, természetesen csak a szeretteimnek. Minden vágyam
az, hogy egyszer valaki felolvasson nekem, bármiből, bármikor, csak az a
lényeg, hogy egy vágy hajtsa, lássam az Ő világát. Néha aludtam, vagy megpróbáltam
kitalálni, ki mit olvas.

A part és a tenger közötti út igen veszélyesnek bizonyult számomra.
Eredendően egy kopár sziklapart, amit jó szándékú emberek odahordott vörös
homokkal  próbáltak feltölteni, gondolom,
az erőteljesebb tengerparti érzés miatt. Ez lett az én vesztem, mert nagyon
nehéz nőiesen tipegni vizesen, strand papucsban, úgy hogy ne veszítsd el, az
egyensúlyod miközben a napágy felé próbálsz haladni úgy, hogy ne legyél nagyon
homokos mert azt rühelled, mint a kutya aki hetet fialt. Ezen osonkodásom
következménye volt a csetlés botlás. Én próbáltam viccesen felfogni, nevetni
rajta, hiszen nem is rühellek jobban mást, mintha úgy érzem, kinevetne
esetlenségem miatt. A parti bárnak nevezett csehó, ami egy napernyővel
árnyékolt pult volt tömve volt lézengő siheder pincérfiúkkal, akiket
valószínűleg úgy válogattak, hogy jól álljon rajtuk a fekete csípő nadrág,
fehér inggel szigorúan atlétával. Szóval az első két alkalom után, ők ezen
roppant jól kezdtek szórakozni. Aggódtak talán … vagy vicceltek, amikor egyre
többször figyelmeztettek, legyek óvatos. Amikor már elég zavarban voltam a
kialakult helyzet miatt és sikeresen megbotlottam a saját lábamban a lépcsőn
utánam kiáltott az egyik:  Légy óvatos
egész nap!  Rendben, rendben gondoltam.  Még aznap este történt, hogy a szálloda
bárjának teraszán, ami éppen kihalt volt, magabiztosan startoltam a toalett
felé, nyugodt voltam, sehol senki, a pincérek is kihaltak, talán egy különleges
kór miatt, amikor eme gondolat menetemből, a pult mögül valaki megszólalt: Be
careful! Igazán szívből nevetni kezdtem.

Külön bekezdést érdemel Krisztina küzdelme a Nap erejével.  Én nyáron megtanultam, a Nap kegyetlen
égitest, erős és sugároz, képes hólyagosra perzselni, ha nem kened magad
szorgalmasan a megfelelő krémmel. Én felvértezve érkeztem,  a naptejembe Bach csepp eszenciákat
csepegtetve, azt gondolva, hogy ezen a kettős védelmen hatolj át, ha mersz
Nap(ocska). Krisztina natúr kozmetikummal érkezett, eleinte kevés figyelmet
fordítva, arra, hogy gondosan bekenje magát. Na, ez lett a veszte, az első nap
leégett, nyomokban, máshol fehér maradt. Viszont az égett terület nem viccelt,
égett, sajgott, húzódozott. Sziszegett szegény minden egyes mozdulatnál. Másnap
felvette a harcot, bár felajánlottam a krémem, de ő a sajátját használta és
gondosan takargatta magát a leégett területeken. Láb, takaró, test, fej, majd
délutánra a láb nyakig takaró fej következett.  Hozzáteszem, hogy szent elhatározása volt,
hogy lábszárait is lebarnítja, de az nem ment, ezzel szemben bokáig szénné
égett.

A part éjjeli titka az lett, amikor hajnal háromkor a rohadt szúnyogok
elleni küzdelem felébresztett minket és Kriszta megkérdezte: Megyünk?  Bólintottam és pizsamában elindultunk a partra
éjjel tai chit gyakorolni. Természetesen egyszer sem botlottam meg a veszélyes,
sziklás kivilágítatlan úton. Csak a Hold figyelte ügyetlen mozdulatainkat és,
azt mennyire jól szórakozunk. Kérleltem Krisztát, hogy tanítsa meg a
karkörzést, ami lelkes 3 hónap alatt nem sikerült elsajátítanom. Megmutatta,
ment. Ekkor már majdnem fél négy lehetett, megkérdeztem: Ennyi? pffff …eddig
miért nem ment?!

 ..megtanultam, hogy az emberek elfelejtik amit mondasz és elfelejtik, amit teszel. Tudom, hogy nincs bennem semmi különös, átlagember átlag élettel, de sosem feledem, hogy tisztelnem kell a másikat, őszintének kell lennem, még ha fáj is, megtanultam, hogy nem várhatom ezt és nem kaphatom meg, megtanultam, hogy abban hinni képtelenség, hogy az érzés amit másokban keltek feledhetetlen. Megtanultam egy hatalmas arculcsapás árán. Nem haragszom, nem szánom, mert nem tehet róla, ha gyenge vagy gyáva és már tudom képtelen azt mondani: bocsánat.

A  tenger maga a csoda, ahogy nézed végtelen kék mindenhol, a felszínen csillámként tündököl a nap,  sós illata, halk morajlása, szemet és lelket nyugtat, benne lévő élőlények sokszínűsége, bája és esetlensége elgondolkoztat, és maga a csoda, amikor benne vagy,  lágyan átkarol, magához ölel és ha engeded biztonságot ad és enged, hogy álmodozz arról amit igazán szeretnél. Képzeld csak el kedves olvasó, 6 napon keresztül miénk volt mindez. De azért, hogy ne tűnjünk önzőnek és te most azt gondold: – Ejnye no, mennyire empatikusak és szeretetteljesek ezek a lányok! Minden nap szigorúan 5 percig sajnáltuk azokat, akik itthon rekedtek, fáztak és áztak, majd megállapítottuk, hogy mennyire szerencsés lányok is vagyunk mi, akik ősszel nyaralhatnak és úszkálhatnak a boldogság kék áradatában.

A tengerpartra vezető út sem volt egyszerű, hiszen volt a semmi, a szálloda a szikla tetején, a nagy kékség és egy kézzel készített, több ponton megfejthetetlen térkép szerű valami és persze mi a két szőke kódfejtő. Na, nem is ment elsőre, feladtuk és mivel azt gondoltuk merőben ciki lenne bárkitől is megkérdezni merre van a tenger, így kevés próbálkozás után a szálloda medencéje mellett kötöttünk ki, ami miatt nem kell sajnálni, 30 fokban októberben is felülmúlhatatlan élmény. Igaz a klór szaga emlékeztetett minket, hogy ez valahogy más, mint amiért jöttünk, de úgy gondoltuk előttünk a holnap majd akkor, még nem erősödtünk meg a házi úr kellemetlen reggeli ébresztője miatt, így feloldani eme blokkot a medence mellett lévő nyugágyon sütkérezve is meg tudjuk ejteni. Ment is , átaludtuk a délutánt is. Másnap térképtelenül, elszántan indultunk a partra, a hátsó kapuban rostokoló biztonsági személyzet adott útmutatást, eléggé unt mindent, hogy azon a kérdésen ne gondolkozzon el mélyebben, hogy merre is van a tenger? Készségesen indult el a helyes úton és csak pár lépés után fény gyúlt bennünk, felcsillant a szemünk, hogy:  – Áááááááááááá, köszi, innen egyedül is boldogulunk. Kietlen sziklák között, néhol lépcsőkkel gazdagítva, értünk el a partig. Ami a sziklamélyedésben volt, mivel ez már Egyiptom Nemzeti partjának része, odaszállított vörös homok emlékeztetett minket arra, hogy ez a Vörös tenger, Egyiptom. A part kellékei a haldokló bár, nyugágyak, fából és műanyagból vegyesen és a napernyő. A part kellékese a langaléta fiú, aki elérte élete csúcsát, egykedvű és néha együgyűnek látszódott, aki borzalmasan unta a tengert, őszintén csodálkozott a turistákon, hogy ezek ezt élvezik. Ő volt a part őre is, bár azt bevallom nehezen képzeltem el róla, hogy kiment bárkit is a tengerből. Egyenruhában volt, egy foci mez jellegű poló, tiszta műszál, ami 30 fokban roppant kellemes viselet és egy gyengén terepszínű nadrág, szandál. Lába ápoltsága kívánni hagyott maga után, komolyan elgondolkoztam azon, hogy befizetem a szálloda népszerűtlen szépségszalonjába, amihez a metroszexuális fiatal fiú, aki csukamájjal megkent torokkal próbált nap, mint nap kedvet csinálni a szalon szolgáltatásaihoz. Aztán lebeszéltem magam, ennek se örülne, neki ez a természetes. Azt nem tudom eldönteni, így visszagondolva sem, hogy ez egy Egyiptomba bevándorolt néger fiú, vagy egy egyiptomi, aki négerre sült a parton.

A vízbe egy kis stégen át vezetett az út, a lépcsőnél elérhető közelségben úszkáltak az óriásira megnőtt halak. Jó  … tudom … a víz nagyít, de ezek akkor is óriásiak voltak. Jó?!  (nem ér nevetni!) Én, azzal a fóbiával küzdök, hogy mindig minden pillanatban tudnom kell a vízben mire lépek és nehezen viselem a láthatatlant, most láttam és ez is elrémisztett. Nekem semmi sem jó. – jöttem rá magamtól. Napok múlásával már szinte névtől ismertük a halakat, fajtáról természetesen nem. A lépcső őre Tesco Anyu volt, aki nem engedte elrémíteni magát, őrizte felség területét bárki, bármikor mehetett Ő békésen úszkált a lépcső körül, ezernyi kishal társaságában. Miért Tesco Anyu? Krisztina felidézte állatkerti élményeit és emlékezett hasonló halra, aminek a hypermarket logójának színeiben pompázott külleme. Élt itt még egy alfa hím is, egy hal, kékestürkiszes színű, távolról figyelte Tesco Anyut és bizony meg lehetett elégedve, mert nem igen szólt bele a közvetlen lépcső körüli életbe.

Engem megfogott ez a világ és remélem, hogy egyszer láthatom búvárszemüveggel a szememen, oxygén palackkal a hátamon is. Reménykedem abban, hogy Krisztina túllép félelmein, egyszer elfogja a vágy, hogy lássa ezt  Ő is. Most még tagadja, de a szemében már csillog valami, szerintem képes túllépni önmagán és teljes menetfelszerelésben majd beleveti magát a nagy kékségbe. Addig is minden rémületemben, amikor jajongtam, hogy: -Jaj hal! Figyelmeztetett: – Hiszen te akarsz búvárkodni, emlékszel?  Ekkor mindig elcsodálkoztam milyen igaza van, igaz barát Ő, majd jajongtam tovább, mert én állig felöltözve, kesztyűben és csizmában kívánok búvárkodni.

Tulajdonképpen lehetett volna ez egy átlag nyaralás ősszel, ha nem ketten alkotunk egy csoportot, ha nem a kairói magyar idegenvezető az utolsó magyar ember, akivel találkozunk kint, ha magyarok által ellepett szállodába kerülünk, ha nem ismerjük meg Pált, nem találkozunk a házi úrral, ha nincsen vallomás, ha nincs rituális wc papír vadászat minden este, ha a toalett  működik és nem kerül egy órában elhárítani az akadályokat, ha nem Ismerjük meg Ibrahimot és a „fiait”, és ha nincs tarot.

De mind ez volt, hála Allahnak, Buddhának, Zeusznak …. Krisztinának tartoztam egy vallomással, amit valamikor az első két nap egyikén gyorsan pótoltam. Megemlítettem egy kis semmiségként, de tudnia kellett, hogy egy éve minden tízmilliószoros kívánság napon kérem, hogy vele együtt egy hosszú hétvégére eljussak Kairóba. Majd szerényen hozzátettem, fejemet lehajtva, hogy olyan csodálatos, hogy képes vagyok a vágyaimat megteremteni és hinni, hogy valósággá válik, még ha lehetetlen is, de látod milyen jó, hogy itt vagyunk. Szerinte is nagyon szerencsés vagyok, hiszen úgy teremtettem, hogy mindenre csak bólintanom kellett, mert Ő keresett utazási irodát, szállodát, intézte a papírokat, taxit, vigyázott az iratokra és koordinálta az eseményeket. Ezek után rögtön tudni akarta, hogy miket kívánok, kéregetek még … bölcsen hallgattam.

A házi úr egy igazi művész ember lehet, mert takarítani azt képtelen, hiszen beazonosítatlan korból származó porcicák takarítás után alattomosan kerültek elő a semmiből, viszont mindig csodás törölköző figurákat hajtogatott, ihlette őt a szerelem, a Nílus állatvilága, a fáraók fejdísze, viszont a toalatt papír valahogy mindig elfelejtődött, mivel a szálloda szupermarketje erre nem volt felkészülve és ahhoz, hogy emiatt elballagjunk egy hypermarketbe lusták voltunk nem maradt más, mint az késő esti rituális wc papír vadászat a bárból hazafelé a nyilvános mosdókból.  Bátran kijelenthetjük, magyar vér folydogál ereinkben, mert ez a nemzet bárhol feltalálja magát.

A szállodában eltöltött harmadik napon a wc  teljesen felmondta a szolgálatot. Addig csak folydogált belőle a víz, de most hirtelen, ám várhatóan eldugult. Nem volt mit tenni, bátran bejelentettük a hibát a portán. Ők mosolyogtak, akkor még, mi kevésbé, feszültek voltunk és hitetlenül álltunk az előtt, hogy miért velünk? Azonnal szakember érkezett, gyorsan átvizsgálta a csapot, tust, és valahogy nem akart szembesülni a problémával, eleinte babrált hátul valamit, hogy a vízcsorgást elállítsa, büszke volt, hogy kész, de akkor rámutattam a valódi problémára. Fejet vakart, fintorgott, majd közölte semmi gond, mindjárt visszatér. A mindjártból 10 perc lett, megerősítve érkezett egy fiatalemberrel és egy pumpával támogatva önmagát. Nekiláttak, míg mi kissé idegesen a terasz szerűségen várakoztunk. Furcsa hangok, ideges beszélgetések, majd elmentek, majd megint vissza, mi türelmesen üldögéltünk és morfondíroztunk, hogy megoldják, vagy ma költöznünk kell. Kis idő elteltével egy suhancnak tűnő fiú érkezett a takarító személyzet képviseletében, olyan széles mosollyal, mintha éppen egy kabaré előadásról érkezett volna, és megkérdezte: Hogy vannak? Ekkor kitört belőlünk a nevetés, vihogtunk és nem bírtuk abbahagyni, mert hogyan is lehetnénk? Szarul cseszed,  sósan, izzadtan, homokos lábbal, összeragadt hajjal, wc papír és már wc nélkül a csodára várva. A fiút is elnyelte a fürdőszoba és amikor újra kijött nem mosolygott, hanem idegesen kapkodott és közben átkokat szórt, és mi továbbra is a teraszon vártunk, fuldokolva saját nevetésünktől.

Csoda létezik, tökéletesen megjavították, még volt 3 napunk kiélvezni és örökül hagytuk az utánunk jövőknek.