Karácsonyi csoda

A gyerekek még várják a karácsonyt, mit sem tudnak a készülődés,
ráhangolódás, a mindjárt megőrülök érzésből. Csak várják, mert csoda lesz.
Gyerekként sosem értettem miért nem lehet rögtön karácsony, miért kell megvárni
az estét, olyan értelmetlennek tűnt, hiszen már olyan régóta vártam, legalábbis
Mikulás óta, mert addig, mint minden gyerek, én is a Mikulást vártam.

Öt-hat éves lehettem, nagy karácsonyra készült az egész
család, minden rokon nálunk ünnepelt . Reggel korai ébredés után nekiálltunk karácsonyfát díszíteni. Nem is mi, hanem
Apa, mert ez az ő feladata volt, mi gyerekek szaloncukrot kötözhettünk, mert
nálunk mindig himzőfonalra kötöződött és partfisnyélen tárolódott, míg nem
került a fára.  Akkoriban úgy tűnt, hogy
Apukám élvezi a díszítést, de mára kiderült, hogy mindig is utálta, annak
ellenére, hogy erőteljes bikaként, elmerült a díszítésbe, és minden dísz jól
megfontolt helyre került a fán.  A
fenyőfa díszbe öltözése rendszerint betöltötte a délelőttünket. Sosem értettem
miért nem lehet szaloncukrot enni kötözés közben és tiltva volt a fáról leenni
is, mert akkor az üres papír elrondítja a fát. Persze kiskamaszként megtettem a
kilopom, megeszem, visszacsomagolom dolgot. Szóval elkészült a fa, közben Anya
és Mama nem mindig összhangban készítette a karácsonyi vacsorát. Egyik sem
könnyű természetű asszony, együtt a konyhában katasztrófálisak voltak, néha
annyira megsértődtek egymásra, hogy Mama fogta és Debrecenből az első vonattal
utazott haza Keszthelyre.  Ezen a
karácsonyon különösen türelmetlen voltam, már ébredéskor kérleltem Őket, hogy
ne várjunk estig, jöjjön most a Jézus. Én lelkes voltam saját ötletem miatt, ők
egyre türelmetlenebben reagáltak. Rendes gyerek voltam már akkor is, kompromisszum
kész, ha nem tud jönni a Jézus, bár nem tudom, hogy mi dolga lehet, akkor küldje
csak el az egyik angyalát. Apa, hogy jobban teljen az idő számomra, elvitt
magával az állomásra, rokonokat várni és szerinte addig is eltelik majd egy kis
idő estig. Mire visszaértünk csoda történt, imám meghallgattatott, mert a Jézus
elküldte Angyalát, aki egy sámlin kucorgott a karácsonyfa alatt. Kék, fehér
csipkével díszített pongyolában ült, hátán alufólia szárnyak csillogtak, fején
ezüst süteményes tálca volt a glória, imára kulcsolta kezét és ma már tudom,
hogy nem áhítattól, hanem a nevetéstől folyt a Nagymamám könnye a karácsonyfa
alatt, december huszonnegyedikén délután.