A királylány sok csalódás után bezárta a kastélya ajtaját, ha nem kellek neked, boldogtalan leszek egy életre. – gondolta és hozzákezdett évekig tartó önsanyargatásához. Sokat sírt, szomorkodott, búslakodott . Magányos volt és élvezte, néha megpróbálta kinyitni a kastély ajtaját, de félt lenyomni a kilincset, félt, hogy elvész az ismeretlenben. Sokan kopogtattak a ajtón: Gyere ki Királylány, itt vár rád a Nap, a Hold, a Tenger, minden ami zöld és neked nyílt ma a kis virág a kastély ajtajában. Sírt tovább, mert boldogtalan akart lenni, ha boldog nem lehetett, mert az elképzelt élete nem teljesedhetett.
Amikor már megkopott minden körülötte, elfogytak a színek, nem volt több könnycsepp, úgy érezte elszáradt, belenézett a tükörbe és elszomorította a Királylány fakó önarcképe. Ez volt az ami erőt adott neki, felállt kinyitotta a kaput, behívta a Napot, a Holdat, az apró növényből fonalat font és kis virágot horgolt. Boldog volt végre!
Ma azt mondta a Királylány: Boldog vagyok! Ma tettem valamit. Horgoltam egy parányi virágot, csoda, hogy képes voltam rá … és tudod a virág megmutatta, hogy nem várhatom a csodát, csinálni fogom ezután .
Igaz mese, igaz virága:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: