...szőkített nő ...

Tagadhatatlan, hogy egyik talán férfiak által is élvezhető romantikus regény, vagy akár annak bármely filmváltozata, mert rendezők fantáziáját sokszor felkorbácsoló történet, sokszor és sokféleképpen megfilmesedett már, az Értelem és érzelem. Érdekes, hogy romantikusnak látjuk, pedig ha belegondolunk és látni merészeljük mondandóját, inkább ad reális képet a korról, amely azóta is elavulhatatlan, mint szentimentális, könnyfakasztó love-storyt. A kép groteszk és szűk, hajtóereje a pletyka és az örök kérdés, mikor megyek férjhez, hogyan fogjak magamnak a mai világban megfelelő partnetr, amellyel sem társadalmi akadályokat nem döntök le és saját korlátjaimat sem lépem át, vajon megtalálom a megfelelő időben, a megfelelő társat? Kiöregszem? Örök pártában maradok majd és bálról bálra petrezselymet árulhatok? Ugye mennyire aktuális a kérdés ma is!

Jelenkorban szerencsésebb a helyzetünk, mint anno Elinornak és Mariannenak. Hiszen a kor kitolódott, már nem kell húsz éves korig vagy annál előbb férjhez menni, nőhet az értelem, apadhat az érzelem  és számunkra ezért lesz nehéz a rátalálás.

Itt és ott is az értelemnek és az érzelemnek van egyfajta ingadozása, ami az idő előrehaladtával egyre bizonytalanabbá válik, hogy az értelemnek vagy az érzelemnek kell győzedelmeskedni-e. A regénybe is két arca van, két nő,  az egyik érzelmes, a másik fölöttébb értelmes. Valahol a végén megannyi gyötrelem, csalódás, álnokság, gyűlölet után, és a mindenki szeme előtt ott lebegő remény meghozza az igaz szerelmet, amelyhez kellett az értelem és az érzelem is.

Hiszem, hogy létezik a szív és az agy között egy láthatatlan híd, amely a kettőt összeköthetővé teszi. Amely engedi, hogy reálisan lássuk önmagunkat, nem engedi azt, hogy önbizalom hiány miatt alul válasszunk, türelemre int a szív szava, azt kereshessük aki elhozza az életünkbe a boldog, kiegyensúlyozott, harmónikus párkapcsolatot.

Február 15. újabb randi, egy nyögvenyelősen egyeztetett, újabb próbálkozás.

Nem internet, kolléganő ismerősének és annak a egy nagyon kedves ismerőse, pont jó lesz. Elvált, olyan apa aki egyedül neveli a gyerekeit, zenész. Huha!

Rábólintok, de kicsit sem hiszem. Telefon, kedves, igen-igen csábos férfi hang,  kellemes telefonos beszélgetések után beadom a derekam, ám legyen, találkozzunk. Izgulok, sok minden egyezés, reménykedem, ó bárcsak, hisz annyi pozitív jelzés, és a  hangját hallani mámorító.

Sokadik randi, sokadik kávé, lassan kávé mérgezést kapok, lassan hevesebben ver majd a szívem a sok koffeintől. Megint beszél, megint ugyanazt mondja, nézem magam kívülről.

Bizonyít, igen a látszat ellenére is normális, igaz furcsa dolgok érdeklik, néha elcsúszik, néha látatja magát és az utolsó pillanatokban kitör az igazi énje, egy mondat. Felcsattan, vállalja, igen nő, minden ízében, minden percét élvező nő, anya, aki szeret, de szüksége van a szabadságra, szüksége van a megélt pillanatokra, néha bolond, néha vihog, mint egy tini, aztán elmereng és komoly lesz, nem beszél, csak a szemével, lát és láttat, Ő egy  érző emberi lény.

Morgás, dünnyögés, puffogás … minek találták ki? Angolszászok….ehhh….tudják is …pénzhajhászás …ebben nincs semmi szeretet…

Miért? –  kérdezem.

Nem szólhat egy nap a szerelmesekről, a szeretetről? Nem kürtülhetjük szét, hogy szeretünk?

Igen, minden nap szeretni kell, minden napnak ilyennek kellene lennie. Ha minden nap erről szólna, akkor nem unnánk bele? Tudnánk milyen az? Egyhangú boldogság, van ebben valami izgalom? Várjuk a csodát, várjuk az igazit és irgykedünk, hogy mindenkinek van, csak nekem nincs. Majd jön, intenek türelemre fentről, várd, élvezd addig, flörtölj, ismerkedj, fürödj az odafigyelésben.

Akinek szeretet van a szívében és van kit szeressen, van szerelme és van olyan akire ha rá gondol szeretettel telik meg a szíve, akkor a  mai nap mégis különleges, díszruhába öltöztetett szívek adják és kapják a bizonyosságot.

Volt úgy, hogy bántottak, szavakkal, csúnyán, a lelkem tüskés lett és volt úgy, hogy ezért bántottam és közben elfelejtettem milyen az, amikor úgy szeretnek, hogy közben nem bántanak, nem a fájdalom és a sebzés a lényeg, hanem az érzés. De akármi történt is, mindig úgy éreztem a legrosszabbon már túl vagyok, mert láttam a bűnt, amelyet ember az  ember ellen követhet el, a sebzést, amely nehezen gyógyul, és talán sosem tökéletesen.

Tudok szeretni, tudok adni, de nehezen fogadom el, ha szeretnek, fájdalom nélkül. Menekülök előle, futok, loholok, néha megfáradok és leülök, csendben magamban élvezem, átengedem magamon, átjár, örülök, de még mindig képes vagyok megrémülni, hogy egyszer újra megsebez.

Feléd nyújtom a kezem, kérlek mutasd meg, hogy a szeretet nem sebez,  engedd magad általam szeretni!

Csodálatos kör alakú teremben állok, akár egy  Pantheon, félgömb alakú, középen nyitott kupola, ahol a napfény szökik be, mert a terem ablaktalan, a falon képek, az élet képei, a változást és a fejlődést mutatják, néhol békésen, néhol szenvedve. A képek között ajtók, minden  bejárat felett egy név, ott állok a sajátom előtt, az talán érezve, hogy eljött akit várt, magától megnyílik és betessékel. Nem gondolkozom, megyek előre, bátor vagyok, félelem nélkül, jó helyen, megfelelő időben, bebocsátást nyertem a tudatalattimba.

A gyertyafényben úszó szobában egyetlen egy dolgot látok egy festőállvány, rajta egy könyv, oda lépek, mivel imádom a könyveket kíváncsian hajolok felé.

A tarot kártyám hatos lapja, a válaszút a szeretők lapja. Lapozhatnék a könyvben, de nem teszem. Minek, hiszen az összes lapot ismerem. Kíváncsi tekintettel vizsgálom, mi az amit eddig nem vettem észre rajta? Miért nézzem most? Mi az üzenet?

Rajta egy vörösen izzó angyalszárny, néhol egy férfi és egy nő arca villan fel élesen, majd halványul el, rajta a fény, amely Istentől ered, az angyalszárnyakat, a férfit és a nőt kötik össze láthatatlanul, csak érezni lehet, vágynak egymásra, szeretni akarják egymást, úgy ahogyan talán a Földön képtelenség, határtalanul feltételek nélkül, alattuk az alma, ami maga a tudás, alattuk a kígyó, ronda álnok kísértésként. Egymást szemébe néznek, a vágy perzseli a szárnyakat, lassú,  körkörös táncba kezdenek, összefonódva, angyalszárnnyal borítva és Istentől érkező fénybe burkolva. Becsukom a szemem érzem és érzékelem őket, nem irigylem, tudom, hogy erre vágyom, tudom, hogy ez hajt a, tudom, hogy ezt szeretnél átélni.

Régen feladhattam volna már, hogy ilyen nincs, nem érdemes keresni. Volt olyan amikor megtettem, feladtam csak kicsit, a harag és az irigység hulláma alá kerültem, de képes voltam megrázni magam és másként látni.

Bársonyos hang megszólal vigyél el innen bármit! A tiéd az amit csak akarsz. Körülnézek a szobában, sehol semmi, a furcsa könyv a szobába. Hatalmas könyv, nem vihetem el,  tépjem ki a lapot, ennél minden könyvet jobban tisztelek.

Fejet hajtok és távozom a kijáraton.  Könnyűnek és boldognak érzem magam, érzem, ahogyan az ereimben a vér örömtáncot jár, és hirdeti sejtről sejtre az öröm érzését.

A zsebembe nyúlok és ott lapul egy kis kártya, a hatos lap, kicsit megváltozva, mindenekfelett ott van Gábriel, a hírvivő.

 Hétvégi bevásárlás után a barátnőmmel az áruház parkolójába nevetgélve pakoltuk a csomagokat. Majd egyszer a sötétben egy meleg, bársonyos, bár roppant félénk hang hallatszott.
-Elnézést ….
A hang irányába fordultunk, egy fiatal lány volt, aki zavartan álldogált mögöttünk, csokoládé barna szemeit lesütve.
-Elnézést …visszatolhatnám a kocsit.
-Persze, persze.
Felgyorsultak a mozsulataink.Lecsendesedtünk.
-Segíthetek?
-Nem, megoldjuk.
Állt és várt, alázatosan.
-Készen is lennénk.
Engedtük ki kezeinkből a bevásárló kocsit.
-Köszönöm szépen, szép hétvégét kívánok, Viszontlátásra.
Átengedtük a kocsit neki, 100 forint volt benne és cserébe alázatot tanulhattunk Tőle.

 Elmúlt a fejfájásom … így képes vagyok gondolkodni, gondolataimat megosztani vagyis írni.
A test a lélek szinpada. Hiszen, gondolataink, érzéseink formálják arcunk vonásait. A test és lélek harmóniája egy tetszetős összhangot biztosít. Érzem, hogy az ilyen emberre jó ránézni, szeret élni, megéli és engedi érzéseit láttatni.Kevés manapság az ilyen ember. Az elanyagiasodott világban érvényesülni akaró férfi és nő érzéketlen, haszolja a még többet, az ilyen ember az anyagot gyűjti, annyit érzékel, amennyit megiszik, megeszik és megvásárol. Az ilyen ember büszke a megszerzett értéktárgyaira, őt ez alapján ítéljük meg. Az ilyen férfi az ezt értékelni tudó nőt keresi, és kölcsönös. Manapság egyre több érvényesülni tudó nő válik gyüjtővé, férfiasodik el. Férfiként láttatja magát és hatalmasodik el rajta a férfias energia. Vannak ennél finomabb nők, akik kihasználva nőiességüket begyűjtenek egy anyaghoz ragaszkodó férfit és válnak unatkozó még inkább az anyaghoz kötődő nőkké

 Szóval … kértem egy férfit, olyat aki talán csak ezer ember közül EGY képes lenni. Na brávó!
…elképzeltem …egy távoli kis országban, ahol mindig meleg van és a Nap hétágra süt éldegél Tündérkirályfim, aki egy unalmas délelőttön jelzést kap, indulnia kell várnak rá. Jönne Ő gondolat szárnyán, a szélnél is gyorsabban, nem holmi látomás kell, Ő kell testestül lelkestül.
Nagy munkába kezd, repülőgépe van, évekkel ezelőtt kész lett már vele, de arra nem gondolt, hogy valaha használni is fogja, ezért neki állt most ásni, repülőgép felszállópályát. A meleg izzasztotta izmos testét, a forró napsugár perzselte bőrét, de Ő akarta, és tette a dolgát, harmadnapra készen lett. Elindult, hosszú út állt előtte, de szíve tele volt reménnyel, hogy várják, hosszú ideje várt arra, hogy valakit szerethessen, mert úgy érezte sokkal inkább fontos, hogy szerethessen, mint, hogy szeressék, hiszen elfogadni egyszerűbb, mint adni.
Hosszú út, hosszú az idő amíg megérkezik, és még hosszabb az amíg képesek leszünk egymást megszelidíteni és feltétel nélkül szeretni. Elfogadni a szeretetet és megérni azt a csodás érzést, hogy szerethetünk.

http://www.youtube.com/watch?v=tUjaCyajRR4

Tudom, hogy írnom kell erről is, még ha nem is szeretném, de boldog érzés, hogy rájöttem és elengedtem valami fontosat, amivel fájdalmat okoztam magamnak sokáig.

Hosszú évekig  éltem házasságban, úgy, hogy igazából soha nem voltam szerelmes, viszont megélhettem azt, józanul, milyen amikor nagyon szeretnek, szerelemből, sajnos ezt nem tudtam viszonozni, én csak a szívből való szeretetet adtam, adhatom máig. Viszont csodálatos volt a kettőnk közötti testi összhang. Azt szerettük, amit a másik szeretett, úgy szerettük ahogyan jól esett mindkettőnknek, és olyan bohón éltük ezt, ahogyan csak lehet. Bárhol és bármit kipróbáltunk. Élhettünk volna életünk végéig így, mert volt összhang, szerelem nélkül is, de az élet mást akart, van olyan betegség ami káoszt hoz magával, depressziós lett. Nem ismert sem embert, sem Istent, élvezte ahogyan fájdalmát kivetítheti a másikra, ha én szenvedek, szenvedj te is. Sokáig lehet ezt tűrni, fejet lehet hajtani, de egyszer fellázad az ember és azt mondja: elég. Nem csinálom tovább. Egy év különélés következett, mindketten a másikat kerestük másokba, de a kötelék ami kettőnk között szövődött erősnek bizonyult, újra megpróbáltuk, nem tudom, hogy hittünk-e abban, hogy tényleg képesek vagyunk a sorsfordításra? Megbuktunk a főpróbán. Elváltunk. Elváltak útjaink. Fájdalmasan. Sokszor bántottuk egymást feleslegesen, döftük bele, majd újra és újra forgattuk a kést egymás szívében.

Majd jött az életembe egy nagyon furcsa társ. Aki megadta a szellemiséget, de nem tudott testi szerelmet adni. Képtelen volt felmérni, hogy mire és hogyan van szükségem. Irányítottam, megmutattam hogyan is lehet. Valahol élvezte, de őt inkább az értelmem izgatta, mint a test vágya. Soha nem értettem ezt. Magamban kerestem a hibát. Nem értettem meg őt és szenvedtem amiatt amit nem kaptam meg, és nem tudtam ellene küzdeni. Igen máshol kerestem a boldogság testi formáját. Meg is kaptam, sokszor csaptam be magam, hogy így lehet ez a kapcsolat teljes. Szerelmet loptam, szerelmet kaptam, akkor és addig és sokszor szenvedtem, nem attól, hogy megcsaltam, hanem, hogy ez csak így lehet teljes.

Vége lett ennek is.

Jött az igazi nagy szabadság. Dacolás a magánnyal. Elhitettem magammal és a külvilággal, hogy nekem nem is kell ezen kívül semmi más. Hiszen megszerzek és megkapok bárkit magamnak és szabad vagyok, mint a madár, azt teszem amit akarok, senki nem szólhat bele.

Minden ilyen kalandba belehaltam utána. Abba az érzésbe, hogy megint újra és újra szeretetet loptam. Érzelmek nélkül szerettem a másik testét. Ment addig a pillanatig amíg rá nem jöttem, hogy megtettem ismét.

Hogyan is szeret engem az ég?

Az utolsó ilyen alkalom feloldott mindent, küldték nekem azt a férfit, aki miatt meg tudtam bocsátani magamnak. Amikor megláttam tudtam, hogy ez egy alkalomról szól. Egy téli estéről, egy szeretkezésről és a feledhetetlen érzés megéléséről. Tökéletes volt, nem fájt amikor elment, nem fájt amikor magamra hagyott. Tudtam, hogy azért érkezett, hogy szeressem a nőt, aki vagyok, amikor a testem szeret.

December 19-én történt, és azóta beindult egy talán önként vállalt cölibátus program nálam, aki mindig büszkén hirdette, hogy nagyon fontos számára  a testiség. De tudom, hogy érdemes várnom, mert egyszer érezni szeretném azt amikor szerelemmel élem át a csodát.

 Egyszercsak megértettem, hogy sorsom van és lelkem, senki sorsával nem közös, senki lelkével nem azonos, Isten része, Istentől származó, lelkem az ami engem jelent a világban, ami láttat, érezhetővé tesz. A lelkemnek útja van és vágya, ha elcsitítom az értelmemet, és befelé figyelek érzem ahogyan lángol, kitörni készül mint a láva, mely sokáig háborog a földben és egyszer útjára indul, erővel, utat tőr magának. A föld hagyja, tudja, hogy  kell az új, tudja, hogy hagynia kell, nem tiltakozhat. Mégis a felismerés mélyen megrázott, fájdalommal járt, de tudom, hogy a lélekből jövő fejhatás Isten elfogadása és végtelen szeretetének élvezése. Köszönöm.